slider

Biztonság

kényelem

harmónia

Használati jog

A Kék Duna Nyugdíjasházakba olyan 67. életévüket betöltött emberek költözhetnek, akik önálló életvitelre képesek, cselekvőképesek (nincsenek gondnokság alatt), nem demensek (nem Alzheimer betegek), nem pszichiátriai betegek, valamint függőségben nem szenvednek és erről a Nyugdíjasház használati jogának megszerzésekor nyilatkozatot tesznek.

A használati jog a megállapodásban megjelölt lakás (földszinti lakás esetén kertrész), tároló, és gépkocsi beálló-hely kizárólagos használatát, valamint a Kék Duna Idősek Otthona közösségi helyiségeinek (uszoda, tornaterem, fodrászat, imaterem) közös használatát teszi lehetővé.   

A használati jog harmadik személynek nem elidegeníthető, nem örökölhető, és közös megegyezéssel megszüntethető, valamint egyoldalúan megszüntethető abban az esetben, ha a lakó pszichés állapota vagy függősége indokolja. (Az állapotfelmérő lap a szerződés melléklete.) A Nyugdíjasházban az Alapítvány mentálhigiénés szakemberei félévente felmérik a lakók egészségi és pszichés állapotát. Ennek elfogadásáról és a felmérésben való közreműködésről a lakók előzetesen nyilatkoznak.

Az ellátásra és a használati jog megszerzésére irányuló megállapodások létrejöttének feltétele a jelentkező egészségi, szellemi, pszichés állapotának, életkori sajátosságainak előzetes felmérése. Ennek része a személyes konzultáció a Segélyszolgálat mentálhigiéniás szakembereivel valamint szükség esetén pszichiáterével. A pszichiáter szakvéleménye alapján a lakóközösség biztonságának és kényelmének védelme érdekében a használati jog megtagadható. A Nyugdíjasház nem fogad be olyan pszichiátriai betegségben szenvedő embert, aki a csoportos együttélést zavarhatná.

Élethosszig tartó használati jog

Az élethosszig tartó használati jogot olyan nyugdíjas embereknek ajánljuk, akik még hosszú ideig szeretnének biztonságban, kényelemben és támogató közösségben élni, és gondoskodni akarnak magukról arra az időre, ha koruk előrehaladtával egészségi állapotuk megromlik. Nem a hozzátartozóiktól várják el, hogy ápolják őket, hanem maguk szeretnének gondoskodni saját maguk ápolásáról. Olyan szemléletű embereket várunk, aki a ma sokat emlegetett pénzügyi öngondoskodáson túl személyes öngondoskodást és függetlenséget is szeretnének megvalósítani idősebb korukra.

Amennyiben a Nyugdíjasház lakójánál 5 éven belül olyan pszichiátriai betegség alakul ki, ami nem teszi lehetővé az ellátását a Nyugdíjasházban vagy az Idősek Otthonában, a Nyugdíjasház és az Segélyszolgálat szerződést bonthat a lakójával. Ebben az esetben a felek elszámolnak a használati jog megváltásakor befizetett összeggel oly módon, hogy az 5 éves időszakból hátralévő időarányos részt mínusz 1.000.000 forint összeget a lakó részére visszafizet. 5 éven túli szerződésbontás esetén nincs visszafizetés a használati jogból.    

Amennyiben a Nyugdíjasház lakója a beköltözést követő 5 éven belül elhalálozik, a Nyugdíjasház tulajdonosa a használati jog ellenértékéből a lakó által megjelölt örökösnek visszafizeti az 5 éves időszakból hátralévő időarányos rész 1.000.000 Ft-tal csökkentett összegét. A lakó 5 éven túli elhalálozás esetén nincs visszafizetés a használati jog ellenértékéből.

Határozott idejű 10 éves használati jog, ami 10 év után meghosszabbítható

Határozott idejű nyugdíjasház használati jogot azoknak ajánljuk, akiknek a családjában esetleg több idős emberről kell gondoskodni a következő 10 évben. A 10 év alatt több családtag is használhatja a Nyugdíjasházat, amelynek használati joga a 10 év leteltével meghosszabbítható, éves bérleti díj, vagy havi bérleti díj megfizetése mellett..

 

Kizárólagos használati jog tartalma

Jelenleg 20 darab használati jog megvásárlására van lehetőség az első Nyugdíjasházban. Az épület 5 lakószintes, szintenként 4 lakással. A tervezők törekedtek az esztétikum és a funkcionalitás egységére, valamint arra, hogy a Nyugdíjasház megfeleljen a lakói életkori sajátosságainak. Az épület és lakások akadálymentesek, a lépcsőházban felvonó van. Az épület és a benne lévő lakások mindegyike közvetlen dunai panorámával rendelkezik. Valamennyi lakásnak erkélye vagy francia erkélye, a földszinti lakásoknak terasza illetve kizárólagos használatú kertjük van.

A használati jogokhoz tartozó lakások mérete kb. 36 m2, ami előtér, konyha, szoba, és fürdőszoba/WC-re tagolódik. Igény esetén lehetőség van a hálóhelyiség leválasztására illetve két lakás összevonására is. A használati joghoz 4,5 m2 tároló helység is tartozik a pinceszinten, valamint gépkocsi-beállóhely az őrzött parkolóban.
A Nyugdíjasház lakója havonta fizeti a lakásának a almérőórával mértközüzemeit a Nyugdíjasház tulajdonosának.
A lakásokban teljes értékű IKEA konyhákat alakítunk ki beépített konyhagépészettel. A fürdőszobákban lehetőség van mosógép elhelyezésére is. A lakások padlófűtésesek, a tűző naptól külső árnyékolóval lesznek felszerelve, és klíma beszerelésre is lehetőség van. Minden lakásban, füstjelző, vezetékes telefon csatlakozás, központi antenna csatlakozás és internet csatlakozás lesz kiépítve. Lakását igény szerint berendezzük az IKEA-ból, de saját bútorát is hozhatja.

 

Látogasson meg minket személyesen!

Kérjük a várakozás elkerülése érdekében foglaljon időpontot!

 

Címünk: Kék Duna Otthon 2133 Sződliget, Duna part 2.
Értékesítés: Viszota Krisztina
Telefon: +36 20 311 8538
E-mail: viszota.krisztina##kukac##kdo.hu