Időskori demencia - más szemszögből
Időskori demenciával kapcsolatban sokféle cikk van. Okos irományok, amik megmondják, mit kell tennünk ellene, vagy a környezetünkben élő szeretteinkkel, akinél jelentkeznek a tünetek. Arról azonban ’nem szól a fáma’, milyen is ez annak, aki benne van. Az Ő oldaláról…
Azoknak az embereknek, akiknek családjában demens ember él, nagyon sok türelemre van szükségük. Mostani cikkünket ezért is írtuk. Kicsit rá szeretnénk világítani a másik oldalra. Ha beleképzeljük magunkat egy demens ember helyzetébe, és átérezve elolvassuk a következő néhány bekezdést, talán könnyebben leszünk empatikusak velük szemben.
Először is képzeljük el azt, hogy sorozatosan elfelejtjük a dolgokat. Tulajdonképpen 3 percekről beszélünk. Levisszük a szennyest, majd a lányunk szól, hogy ne tegyük le a szokásos helyére, inkább a székre. Letesszük. Felmegyünk az emeletre, és három perc múlva visszajövünk egy fél pár koszos zoknival, amit le akarunk tenni a szokásos helyére, de ismételten szólnak, hogy ne oda tegyük. Ekkor beugrik. Mikor ismét halljuk az instrukciót eszünkbe jut, hogy „Tényleg!”. Ebbe belegondolni is furcsa.
Ettől kellemetlenebb, mikor folyamatosan azt látjuk a környezetünkben élőkön, hogy nehezükre esik válaszolni egy kérdésünkre: forgatják a szemüket, kicsit felemelik a hangjukat (pedig nem a fülünkkel van baj), esetleg még hozzá is teszik, hogy „Most mondom!”.
Vagy amikor megyünk haza az orvostól, ami 2 utcányira van. Gondoljuk, most nem a főúton megyünk vissza, hanem nyugisabb, mellékutakon. És akkor bekanyarodunk egy utcába, és nem ismerősek a házak, a kerítések…, „ezt a fát meg mikor ültették ide?”.
Előfordul olyan is, hogy lányunk hazajön munkából és hirtelen mérgesek leszünk rá. Hol volt eddig? Miért csak most ért haza? Egész nap itthon vagyok, elmosogatok, feltakarítok, Ő meg ilyen későn jön?! Persze tudjuk, hogy dolgozott, és hogy nem jókedvében robotol egész nap. Nem is értjük: mindezzel tisztában vagyunk, de akkor mi ez az indulat, ami bennünk van?
Néhány perc alatt azonban nyugodtabb állapotba kerülünk és reálisan tudjuk szemlélni a helyzetet.
Hogy éreznénk magunkat a fenti szituációkban? Ugye összezavarodnánk, zaklatottak lennénk? Legyünk tehát türelmesek!
A demens emberek nagy része is így érez, sőt át is esik a fenti szituációkon - sokszor még veszélyesebbeken is. Megtörténik vele, esetenként sajnos még úgy is, ha odafigyelünk rá.
Ezért is fontos, hogy folyamatosan legyen mellettük valaki, aki türelemmel, szeretettel tud velük foglalkozni. Amennyiben mi nem tudjuk megoldani, érdemes szakembert megbízni vele annak érdekében, hogy megakadályozzuk a helyzet rosszabbodását, biztonságban tudhassuk, illetve hogy megkaphasson egy olyan szociális környezetet, amiben már jól érezheti magát.