Miért pont a Kék Duna Nyugdíjasházak?
Budapest és környékén kevés nyugdíjasházzal találkozhatunk, ha pedig rátalálunk egyre, ott valószínűséggel teltház van. A most épülő Kék Duna Nyugdíjasházakba zavartalanul beköltözhet. Mi többet nyújtunk a többi nyugdíjasházzal ellentétben.
Maximális kényelem és harmónia
A Kék Duna Nyugdíjasházak facebook oldallal is rendelkezik. Fontosnak tartjuk, hiszen a nyugdíjasok nagy része és főleg az őket körülvevő szeretteik is rendszeresen használják. Itt tudnak informálódni a nyugdíjasokat érintő cikkekről, illetve Messengeren keresztül is szívesen válaszolunk a felmerülő kérdésekre. A saját weboldalunkon is rendszeresen jelentkezünk cikkekkel, hírekkel, valamint a Nyugdíjasházakról is megtudhat még több információt.
Lakásaink használati jog formájában leköthetőek, amihez a hozzátartozó tároló és a gépkocsi beállóhely egyedüli használatát islehetővéteszi. A lakásaink padlófűtésűek, füstjelzővel felszereltek, internet- és vezetékes telefon csatlakozással ellátottak lesznek. Lakását saját bútoraival is felszerelheti, de igény szerint akár berendezzük IKEA bútorokkal.
Nyugdíjasházaink a Kék Duna Idősek Otthona mellett fog majd épülni, mely társintézményünk. Ez lehetővé teszi, hogy a beköltözött időseink átköltözhetnek az idő előre hallatával a Kék Duna Idősek Otthonába, amennyiben elérik a napi 4 órás ápolási igényt és Ők is nálunk szeretnének maradni.
Miért is előny ez? – Mi senkit nem teszünk ki az utcára!Ha a lakónk ápolási ideje meghaladja a fent említett időtartamot, nem kell elhagyniaa Kék Dunát.Ez minden nyugdíjasunk számára élethosszig tartó biztonságot jelent.
A biztonság Nálunk többet jelent a védelemnél. Számunkra a társasági élet, a támogató közeg és az időközönkénti segítség is a biztonság részét képezi.
Lakóinktöbbféle szolgáltatás csomag közül választhatnak. Többek között az Opcionális Egészségmegőrző csomagot, ami tartalmazza a csoportos mozgásterápiát, a csoportos vízi tornát, a gyógy-masszázst és az egyéni gyógytornát, vagy ezeket akár külön is igénybe vehetik.
Arra is törekszünk, hogy lakóink a biztonság mellett minőségi és társasági életet élhessenek, valamint boldog és aktív tagjai legyenek közösségünknek.
Amennyiben bővebb információra van szüksége, kérjük, keresse fel Viszota Krisztinát a +36 20 311 8538-as számonvagy a viszota.krisztina@kdo.hue-mail címen!